Nagy trauma bejönni dolgozni....

Nálam tüzesebb csípőjű mennyecskét nem találni a környéken!*




*Apu elkezdte a kezelést egy csípős paprika tartalmú krémmel.

Mi nem igazán tartjuk a Valentin napot, ennek ellenére idén én kaptam a legszebb ajándékot. Igazi szeretet meg gondoskodást. Azám! Apjuk segített lefürödni!

Történt ugyanis, hogy vasárnap reggel éppen a teraszon szedtem be a leszáradt ruhákat. Éppen hajoltam le a kosárért, amikor éreztem hogy gond van. Nem bírtam felállni, viszont istenien tudtam huhogni. Kiabáltam én a kicsi lányomnak, mert Gábor éppen nem volt itthon. Durci kegyesen ki is fáradt, hozta a telefonom letette mellém, majd visszament tévét nézni....

Telefonáltam Anyuéknak, hogy van egy kis gondom és itt szorongatom a ruháskosarat a teraszon, mire Anyukám aki bölcs asszony azt mondta be kéne mennem onnan...Igen, nekem is eszembe jutott már addigra. Na de jött Apu. Amikor látta mi a helyzet a hátára dobott (én közben oooordítottam, mit a fába szorult féreg) és bevitt. Nyugibugyi szakszerűen tette. Aztán masszírozásba és vizsgálódásba kezdett és megállapította hogy Ő már ehhez édeskevés és hívta az orvost. Kaptam gerincbe injekciót meg ilyenek. Hát az első napom maga volt a pokol, egyszer sikerült el is ájulnom.Gáborom meg hagyta a munkáját és hazarongyolt.

Aztán elkezdtem mozgatni a lábam, majd oldalra fordultam (Gábor meg visszafordított mert az már nem ment), kicsit később már totyogtam és így tovább , tovább...Mostanra már tudok lassan totyogni, meg ülni is!!! Sőt mint mondottam, tegnap Gábor lelkes segítségével már tiszta is lettem!

Mazsolám első nem nem igazán tudta hova tenni a történteket. Másnap már odasúgta, hogy birkózunk-e.

Durci amikor felfogta mi történt, nem mozdult mellőlem. Mostanáig siet haza a suliból mellém kucorog és elküldeni sem lehetne. :)

Gábor pedig ült az ágyam végébe és játszott egyedül Mazsola játékával, amikor felnézett és észrevette hogy milyen jól mulatok rajta közölte:

-Én vagyok a te nagy és okos férjed!

-Én pedig a te kigyótestű hajlékony nőd. -válaszoltam.

-Oké te nyertél...

Így vagyunk mi mostanság.

Ma szimplán csak nehezem viselem azt aki vagyok.

Namármost az van, hogy az otthoni gépem és a net tegnap óta nincs köszönő viszonyban így hát netes ügyleteket, mint pölö az utalgatás nem tudom onnan intézni. A melóban ugyan van net, de nem tudom az otthoni cuccaim nélkül elvégezni amit el szeretnék.

Amire én ezt a problémát összehangoltan elintézem....

Tegnap kaptam egy kesztyűt. Olyat aminél az ujjak a vége csupasz, ámde van kupakja. Gábor szerint most már a kezemnek is van kapucnija.

Engem nagy boldogsággal töltött el ez a kesztyű annak ellenére, hogy nem is az én kacsómra van méretezve, mondjuk úgy két számmal nagyobb. Azt gondolom aki ilyen darabot visel annak már ugyan mindegy, hogy jó -e avagy sem. Sétálgatás közben jól elfoglaltam magam a kupak le és felhajtogatásával kaján vigyorral  az orcámon . Gáborom ezt jól elirigyelte tőlem, mert miközben pénzt vettünk fel egy automatából elkunyizta, felhúzta a kezére és integetett a biztonsági kamerának....

Igen, mi nevelünk 2 reményekkel teli emberkét a jövő nemzedéknek.....

Tegnap voltam szülői értekezleten és ismételten meg kellett állapítanom, hogy szeretett kis falumban igencsak kilógok a sorból. Legalábbis, mint szülő. Bár ha jobban belegondolok, mint háziasszony, közösségi lény és mint kertész is...

Először is kezdjük azzal, hogy nem tudtuk mikor van a szülői. Tettük ezt annak ellenére, hogy gyermekünk beírta és alá is íratta velünk. Utána egészen más napot mondott mi pedig gondolkodás nélkül elhittük. Így kedden, amikor azt feltételeztük, hoyg randevúnk van a tanárnénivel és a szülőpajtásokkal felhívtuk az egyiküket, hogy sem Gábor sem én nem tudjuk jelenlétünkkel megtisztelni eme rendezvényt, de ha nem jelent neki gondot telefonon leadhatná a drótot az eseményekről. Nem jelentett gondot, így tegnap tárcsáztam és megkérdeztem, hogy milyen újdonsággal programmal örvendeztet meg minket a tanárnéni. Mire döbbent szülőtárs csak annyit mondott halkan:-" Az ma lesz..."

Így hát kirúgtam magam alól az irodai görgős széket és "MÉG ODAÉREK!!!" felkiáltással elszeleltem a melóból.

Mellbedobással be is robbantam a suliba, de istenuccse erős gondolkodást jelentett, hogy melyik iskola melyik termébe kell rohanjak. Istenem na, tavaly óta áthelyeződött a gyermek, ebben az évben pedig nem tudtam kísérgetni...

Aztán ki kellett tölteni valami papírt és nem tudtam a tanárnénink nevét. Gondolom, már mindenki azt gondolja, milyen anya az ilyen, de mentségemre szóljon kis faluban élünk, egy tanárnéninek sok neve van és általában nem úgy hívják ami a törzskönyvezett adat.

Ezek után amikor már kellőképpen leégettem magam, kiderült, hogy a lányom se jobb nálam. Ő sem igazán illik bele az osztályképbe, bár ő szerencsére pozitív értelemben, a tanárnénije szerint nagy a elmondhatatlanul nagy a szakadék közte és a többiek közt és innentől csak dicsérte.

Abban viszont biztos vagyok, hogy szegény lánykámnak nehéz dolga van a gyerekekkel, hiszen az osztályban csak 3 lány van. Mostanában sokat is látom szomorúnak.Remélem azzal, hogy elköltözünk jót teszünk vele.

Ami pedig a mai napot illeti jó lenne, ha magamba szállnék egy kicsit, mert a reggeli kávém mellé hoztam csipegetni:

-2 db szendvicset

-1 májas péksütit

-1 langallót

-1 csokis croissant

-1 szelet eszterházi tortát....

Az ebédemről pedig már nyilatkozni sem vagyok hajlandó.