Ma valahogy kár volt felkelni.

Mi Gáborommal még 20  év után is szoktunk randizgatni....ma este is Anyuéktól hazafelé:

-"Jó akkor te fürdetsz, én mosogatok és találkozunk a ruha hajtogatásnál..."

Lesz jegyem a BEUGRÓ-ra, lesz jegyem a BEUGRÓ-ra!!!!

Állítólag már csak érte kell mennem!

Bezony!

Bizonyára van némi öngyilkos hajlamom, ugyanis leszerveztem hogy Gáboromat egy fiatal vékony lány tanítsa angolra. Mindezt úgy tegye hogy eljön hozzánk amíg nem vagyunk otthon...

Miután a kis piros táskámból elővettem az irattárca, telefon és pénztárca után az esernyőt Gáborom azt mondta,  most már biztos hogy minden női táskában egy dimenzió kapu van.

Itt a témában járatosak jól ki tudják nevetgélni ügyetlen próbálkozásaimat.

Öööööö...most látom, hogy a CÉG is vezet itt egy blogot....hm....

Nekem senki sem szólt, hogy amikor az ember fogyózik, akkor ÁLLANDÓAN éhes. 

Körkörösen megállás nélkül....

Szerelmes AKAROK lenni! 

De ezt nem árulom el Gáboromnak, mert este majd nem mert hazajönni inkább a bejárati ajtó előtt kuporogva vár amíg nem bizonyosodik meg arról, hogy tutira alszom... mert én nagyon tudok én akarni...

Haaaj mennyivel könnyebb lenne itt az életem, ha az a meleg barna szemű elképesztően jóképű kolléga nem venné elő a gyöngy mosolyát és kérne olyan nehéz dolgokat...Miután ránézek csak annyit tudok kinyögni, hogy : - IGEN...
Ígyhát holnapra januárig visszamenőleg bogarászhatok egy projektet...

Ma valahogy igazán nagyon nagyon nehéz volt kikelni az ágyikóból. Azt hiszem talán nem is sikerült igazán. Bizonyára még lélekben a meleg takaró alatt lapulhattam, amikor a testem  fel szeretett  volna szállni a  metróra, ugyanis a bérletem helyett a könyvtári olvasójegyem mutogattam. 

Azzal nem engednek be...csak úgy mondom....

Mazsola elesett és lehorzsolta a térdét.
Hangosan sírva a "lábkönyökét" fájlalta...